Gera, Buzsáky és Németh Krisztián is segített Méhecskéinknek!
A Képes Sport és a Nemzeti sport Online jótékonysági árverést szervezett a múlt év folyamán, amelyen 250 ezer forint gyűlt össze. Az összeget Méhecskéinknek ajánlotta fel az újság szerkesztősége, így a lány csapat és az ovisok számára mezeket és labdákat vásárolt az egyesület.
A Képes Sport szerkesztősége képviseletében Sal Endre főszerkesztő a múlt héten látogatott el a kalocsai Méhecskék SE csapatához, hogy ünnepélyes keretek közt is átadja a kis labdarúgóknak az újság által felajánlott adományt és személyesen is meggyőződjön arról, hogy tényleg jó helyre került a felajánlás, hiszen mezeket, labdákat, kapukat és az edzéshez elengedhetetlen kiegészítőket vásárolt a pénzből a több mint 120 utánpótlás focistát nevelő egyesület.
„Én már segítettem, segíts te is!” Ez volt a szlogenje a meghirdetett aukciónak, amely során az Angliában játszó magyar légiósok által felajánlott sportereklyék rövid idő alatt gazdára találtak az interneten. „Az árverés ötlete a Képes Sport újságíróinak köszönhető, akik több futball-légióssal készítettek interjút Angliában. A sportolók a nemes célra dedikált mezeket, kapuskesztyűt, és cipőt jutattak el a szerkesztőségbe, mi pedig a vatera.hu internetes oldallal közreműködve elárvereztük a relikviákat.” – mondta el a portálnak Asztalos Erika marketing menedzser.
Sal Endre hangsúlyozta, hogy a segítő szándék ötlete mindig megvolt, csak a lehetőséget kellett megteremteni. „Azt tudni kell, hogy a Képes Sportot nagyon sok fiatal, főként nagyon sok fiatal labdarúgó szereti, így egyértelmű volt, hogy ha adott a lehetőség hogy egy jótékonysági aukciót rendezzük, akkor ez által az utánpótlást támogatjuk és így jutottunk el a Méhecskékig. Most, hogy személyesen is megismertem az egyesületet, nagyon örülök, hogy tudtunk segíteni, hiszen látom, hogy jó helyre került a pénz.” – nyilatkozta a portálnak a főszerkesztő, aki hozzáfűzte, hogy külön öröm számára, hogy olyan sztár játékosok, mint Gera Zoltán, Németh Krisztián, Buzsáky Ákos, szinte első szóra ajánlottak fel relikviákat.
Németh Krisztián meze 50 ezer forintért kelt el, de lehetet licitálni Buzsáky Ákos cipőjére is, amelyben a Queens Park Rangers csapatánál első mérkőzését játszotta, vagy Gera Zoltán mezére, amiben tét meccset játszott a Premier Leauge-ben. Az aukcióval így nemcsak Méhecskéket, de a relikviák új tulajdonosait is boldoggá tették a szervezők, akik hamarosan újabb akció indításával szeretnének segíteni az utánpótlás-nevelés területén, hiszen tudják, hogy egy kis egyesületnél sokszor jelentkeznek anyagi gondok, így a segítségre mindig szükség van.